2011 nyara van, július valamennyi, péntek este negyed 10 múlt és én blogolok. Még nem vacsoráztam, talán majd kéne. Igen, ez az a nagy dolog, amit meg akartam osztani most a világgal. Annyira nem értem, hogy miért kell MINDENT megosztani a twitteren. Tudom, hogy furcsa és ellentmondásos ezt mondanom, aki egy oldalt dedikált a saját személyiségének és az életének, de akkor is. Nem értem a twittert. Hogy miért kell minden egyes apró pillanatot megosztani, azt meg talán végképp nem értem, hogy miért kell az életed legfontosabb pillanatait, miközben átéled őket, akkor rögtön az Interneten közzétenni. Mármint most a konkrét példa amire gondolok az, az a nő aki közzétette születése minden egyes pillanatát a twitteren. Na de váltsunk témát.
   Azt hiszem szerencsés bloggernek tarthatom magam, hisz : én tudok úgy gépelni, hogy nem nézem a billentyűzetet. HA. Annyira nem nagy tehetség..
   Nem is tudom, jó ötlet volt újrakezdeni a blogot? Hát persze. Tisztáznám, kedves -mégmindignemlétező- látogatóim, hogy egyrészt nekem nincs bajom azzal, hogy ti nem léteztek, másrészt pedig én ezt az oldalt magamnak csinálom. Hogy tisztázzam és leirjam a gondolataim. Talán ez is hozzáfog segiteni, hogy jobban megismerjem önmagam?!.. Talán. De mondjuk még van időm. 
   Nem szeretem amikor azt mondják, hogy "Élj most, csak most, utána úgyis szar lesz, tinédzsernek lenni a legjobb!!" Mert nem hiszem hogy igy van. Szerintem a legjobb évek nem korlátozódnak csak a tinédzser évekre..... persze ezt azért is mondom, mert nekem azokból az évekből elég szarok jutottak. De most mi lenne benne a jó? A felelőtlenség, úgy értem, hogy még mindig esetlegesen gondoskodnak rólad, a társasági élet?, a "bulizás"?. Biztos vagyok benne, hogy én idősebb koromban is csinálni fogok valamit. Ha nem utazgatok - amit talán azért nem mert a szervezetem már persze nem lenne e régi - akkor otthon lesz tevékeny életem. Nem egy extrémnagyira kell gondolni, csak valakire aki nem csak az unokáiért él és nem csak várja azt, hogy vége legyen. Nem úgy értem, hogy várják, minthogy kivánják a halált, hanem úgy, hogy úgy gondolják, hogy hamarosan elérkezik és felkészülnek rá. 
   Azt hiszem egy kicsit összébb kell szednem a gondolataimat, hogy egy-egy blogbejegyzésbe ne csak halálosan random módon kezdjek el irni az élet mindenféle dolgáról. Arról még nem döntöttem, hogy a régi dolgokat, bejegyzéseket publikussá tegyem-e vagy sem. Az mondjuk eléggé a nem mellett szól, hogy azok esetlegesen elhúznák az oldalt..
A SPORT 1/2 nevetséges. (Na erre a befejezőmondatra nem számitottál mi?)